Varacsk filmjeink főszereplőit érdemes megnézni ebben a formabontó, új darabban! A helyszín tökéletesen magadja az alaphangot, az Iparművészeti Múzeum gobelinekkel, puttókkal veretett Díszterme igazán abszurddá teszi a swingerklubbok világát.

Tasnási István Kupidója kemény kritikákat fogalmaz meg a mai világ értékrendjével szemben, ami teljesen egyezik az én véleményemmel. Engem legjobban Leech (Katona László) monológja fogott meg, melyet alant szó szerint idéznék:

"Marxot szerencsére lejáratták a pragmatista kommunisták, pedig ugyanúgy léteznek ma is osztálykategóriák. Csak most már le tudjuk zsibbasztani a proletariátust a párhuzamos világokkal. Olcsó tévé az arcuk elé, játékkonzol a kezükbe és hadd szóljon! A felnőtt lakosságot mesterséges infantilizmusban tartjuk, és ezáltal szublimáljuk az agresszivitását. A proletár otthon marad, nem vonul az utcára, hanem békésen nyomkodja a gombokat vagy bámulja a képernyőt, ahol széptestű retardáltak esznek, isznak, párosodnak és ürítenek. De béke van! A proletár igazából nem él, inkább azt nézi, ahogy mások élnek. Ezért fontos, hogy minden napra biztosítva legyen bizonyos mennyiségű életpótlék. Rendszerünk oszlopai ma már nem az erőszakszervek, hanem a kereskedelmi televíziók szerkesztői és a játékszoftver fejlesztő mérnökök."

Én ezt csak annyival toldanám meg, hogy ma Magyarországon átlagosan napi 4 órát töltünk tévézéssel... Ebben én is benne vagyok a "0" órámmal, mivel nincs tévém. Szegényén! Vagy inkább szegény TE!?

Egy érdekes riportsorozat a szereplőkkel itt olvasható.

(Fotó: Kállai-Tóth Anett)


A bejegyzés trackback címe:

https://varacsk.blog.hu/api/trackback/id/tr661757863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ciberemacs 2010.02.14. 21:51:53

hello! Olvastam a cikket a darabról... ezt a nyitott kapcsolat és swingerklub dolgot sose értettem. Akinek a kapcsolata idáig jut, az tényleg egy guminőt érdemel egy swinger klubban.. Bár szerintem pont azok jutnak idáig, akik fél napokat a média előtt ülnek. Ők a modern rabszolgák: a média, a szex és a 8 óra munka-8 óra pihenés-8 óra szórakozásé... Ha egy kapcsolatot, vagy házasságot már meg kell menteni, már az is elgondolkodtató... Van úgy, hogy 2 ember egyszerűen egy idő után más irányba megy. Beteljesítették amiért találkoztak és el kellene engedniük egymást, de ehhez az anyagiak miatt nem elég bátrak! Sokkal kényelmesebb ilyen bárba menni nekik, bármilyen megalázó, mint elválni és elengedni békében azt, akivel már nem működik, vagy egyszerűen szembenézni azzal, hogy a kapcsolat már nem műxik...

ciberemacs 2010.02.22. 22:47:42

"A proletár otthon marad, nem vonul az utcára, hanem békésen nyomkodja a gombokat vagy bámulja a képernyőt, ahol széptestű retardáltak esznek, isznak, párosodnak és ürítenek. De béke van! A proletár igazából nem él, inkább azt nézi, ahogy mások élnek."

Erre hallottam a héten egy nagyon jó kifejezést: food porn - amikor a lúzer magyar azon szórakozik, hogy azt nézi, amint celebikák és celebanyák meghívják egymást látszólag vacsira, sütnek-főznek és nyíltan a képébe röhögnek a lúzer adófizető bamba nézőnek, akinek már csak ez jut estére... Nagyon találó! Ennél már csak az a trash TV a rémesebb - ha rémesebb - amikor egyfogú szerencsétlenekkel játszatnak el családi drámákat... És párosodnak, brahiból "házasodnak" retardált álmenyasszörnyekkel és pucér lantos vőlegörényekkel... Nesze nektek szórakozás ingyen! Igazából a legszomorúbb, hogy ezeknek van nézettségük, mert az emberek valahogy mégiscsak kíváncsiak erre, mert jobb, mint a saját életük!

okopiacter 2013.06.08. 20:10:41

Alapvetően nem a technikával van a probléma, hanem azzal, ahogyan és amire azt az emberek használják... Nagy az Isten állatkertje, az biztos! Persze a TV társaságok vezetői is benne vannak a sok milliárdos játékban, de mi is. A válogatás, a tudatosság a kulcs! Pesrsze választás a teljes megtagadás is! A döntés a te kezedben van: a neve, távirányító van rajta kikapcs gomb is :)) És persze, lehet a TV-t kidobni vagy nem megvenni egyáltalán...

Múltkoriban láttam egy YouTube videót, amin egy német kiscsávó szó szerint őrjöngött, mint egy eszelős őrült csapkodta magát, mert az anyja elvette a web játékát (WOW) büntiből! De azért csak hagyták a szülők, hogy eddig eljusson, na ez a gáz!

De nem kell ehhez gyereknek lenni, felnőttek közt is van pár realitás talajáról elszállt alak, aki pl. egyes szappanoperák szereplőinek gyógyítására gyűjt pénzt! :))) Alapvetően persze épp nekik szólnak ezek a műsorok! :))

designerke 2013.06.08. 20:10:43

Egyes tematikus csatornákon, megjegyzem, mennek olyan műsorok, amikből tanulni is lehet. Nem állítom, hogy a TRASH TV-csatornák szélsőséges fogyasztása egészséges, de a teljes elzárkózást választók lehet, hogy kimaradnak pár jó dologból.

A kifejezetten természettudományos adókon sugárzott műsorok néha meglepően tartalmasak tudnak lenni... Ezt sem egész nap nézi az ember, csak 1-1 tényleg érdekes kisfilmet, amit előre kinézel a műsorból. És a modern technikával már a reklámokat is kihagyhatod, ha felveszed HD-ra és áttekered... Vagy ugyanazt letöltöd netről, eredetiben... Akkor még a nyelvet is gyakorlod!

Nem feltétlenül kell a nyálas szappanoperákat és egyéb sorozatokat bámulni órákon át! De te tudod! Persze, a nagy átlag tényleg a Trash-re van rákattanva...
süti beállítások módosítása