Mallorca: Menny vagy pokol?

2011.10.20. 13:06

 Hosszú évek óta először adtam fejem nyaralásra, aminek célja kivételesen nem a túlélés és a világ leglakatlanabb részének meglátogatása volt, hanem a PIHENÉS. Próbáltam félretenni minden „ökohisztériámat” (hamarosan ennek a szónak is az eredetére sort kerítünk, miért is titulált minket Hajós András így) és csak a kikapcsolódásra, a csodás társaságra és a helyi kultúra szépségeire fókuszálni.
Kiválóan ment. Jót nyaraltam és nagyon ügyesen strandoltam. Pirospont.
Az érem másik oldalán azonban a SIN CITY karakterei és képei köszöntek vissza rám. „Már úgyis mindegy, legalább érezzük jól magunkat!” – ajánlom ezt Mallorca szlogenjének. Mallorca ugyanis a tömegturizmus szinonimája, ennek kevés előnyével és minden hátrányával. A helyi lakosság több mint tizenötszöröse (kb. 10 millió fő) érkezik ide nyaralási céllal (98%-uk repülővel…) 

A sziget idegenforgalmi statisztikája 1960-ban csupán 360 000 idelátogató turistáról tesz említést, számuk 1970-ben két millióra, 2007-ben pedig már 9,91 millióra növekedett. A turisták 35,8 százaléka német, 23,2 százaléka brit, 21,6 százaléka spanyol volt.
Az idelátogató vendégek döntő többsége repülőgéppel érkezik, 2007-ben csupán 203 000-en választották a vízi közlekedést. A sziget megközelítőleg 1600 szállodájában összesen 286 400 férőhely áll a vendégek rendelkezésére.
(Forrás: wikipedia.com)

Németország és Anglia „nyaralógyarmataként” Mallorca erőforrásai és természeti tőkéje a régi konkvisztádorok idejét idéző kizsákmányolás farkaséhségének van újra kitéve. Ennyi turista még felelősségteljes viselkedéssel is komoly hatással lenne a szigetre, de az ott látott vendégek többsége azért komoly kihívásokkal küzd a felelős viselkedést illetően. Kiábrándító látvány a városokban dorbézoló „Drinking Team”, illetve „Sex Teacher” egyenpólóba öltözött csapatok látványa, akik már délelőtt képesek félrészegen vonyítani a strandon. Ezt még egy mosollyal elintéztem és olvastam tovább… (Az már az én hibám, hogy pont Konrad Lorenz: A civilizált ember nyolc halálos bűne c. könyvet olvastam, melynek mintapéldányai körülöttem vedelték az aludobozos sört).

Hamarosan újabb behatás ért, Afrikából bevándorolt fiatalemberek közeledtek nagyokat kurjantgatva, miközben a kezükben lévő nagy stósz papírkötegükből dobálták szét az esti „show” szórólapjait. Azt hittem rosszul látok. Aki aludt, annak „mellporral” jelezték, hogy üzenete érkezett. A pár perc alatt szétdobált, még friss nyomdafestékszagú szórólaptömeg nagy része a következő fuvallattal a tengerben landolt és a hullámok hátán táncolva hirdették tovább az esti buli hírét.
Szerencsére ebből a tömegturisztikai purgatóriumból mi még aznap délután egy nyugodt nyaralófaluba, Cala Pí-be távoztunk.

„Itt már nem érhet baj, nem kell szakmáznom.” – gondoltam, végtelen nyugalommal lelkemben. Cala Pí egy tengerrezervátum szomszédságában található Mallorca déli részén. A hely annak köszönheti különleges mivoltát, hogy a szokásos sziklás magaspartban itt egy törés található és egy folyótorkolathoz hasonló homokos tengerpartú öböl képződött a földtörténet során. Hibátlan.

Elhamarkodottan reménykedtem, mert ebben a földi paradicsomban is akadt bőven sajnos mazsolázni való. Annak ellenére, hogy kilométerekre nincs másik település, piciny védett kis öblünk hemzsegett a szeméttől. Az öböl puha homokjában láncok és kötelek kígyóznak, a hatalmas sziklák között nejlonzacskók, strandpapucsok, és chipses zacskók virítanak.

Miközben az ember úszás közben a vízből csodálja a feje fölé magasodó sziklafalakban a barlanglakásokat, az Ytongból összeeszkábált csónakházak és befalazott barlangok ügyelnek rá, nehogy gondolatban elkalandozzunk (néha mintha visszafelé fejlődnénk építészetileg, szellemileg).

 Úszás közben is könnyű szemetet szedni, mert egész egyszerűen rád tapad a nejlon… Merülés közben csodás vízi világ tárul szemünk elé, sikerült közelebbről is megszemlélnünk polipot, remeterákot, miközben százféle hal úszkált körülöttünk. Ökölbe szorult kezem, amikor ilyen csodát látván kikandikál az aljzati homokból a konzervdoboz és a sörösüveg. A kivételesen szép és pici (mert ugye „a kicsi szép”) strand homokja dugig van eldobott csikkekkel és a nívósabb közönség (családos, nyugdíjas emberekről, uram bocsá’ értelmiségiekről beszélek) plusz 15 lépést már nem képes megtenni a tájba illesztett, guszta fa szelektív gyűjtőkig, helyette minden megy a kukába.Én nem tudtam megállni, gyűjtögettem kicsit a tengerből a nejlont, hogy Sziszifusz ne érezze magát egyedül.
Korábbi cikkünk az óceánokban kialakult Szemétszigetekről

Apartman szállodánk (150 szobás komplexum) nem kis hasznot húz ebből a természeti értékből, nem vitás. De arra sajnos nem jut figyelem, vagy hiányzik a hosszú távú gondolkodás, hogy bölcsen sáfárkodjanak vonzerejükkel. Mennyibe kerülne, ha 2 alkalmazott reggelente összeszedné a partra sodort szemetet, vagy néha kitakarítanák a kilátópontok korlátja mögötti szemetes részeket? Nem roppannának bele, gyanítom. De biztos nagy örömmel kapják majd kézhez levelemet, melyben emlékeztetem őket az „ökoturisztika” lényegére, ha már e címszó alatt kínálják programjaik nagy részét.

Felfedező útra indulva, elkezdtük bejárni szigetünket, s egy tuti füles kapcsán hamar eldöntöttük, a Sárkány-barlang (Coves del Drac) kihagyhatatlan programpont.

Sajnos ezt még pár százan így gondolták aznap, így egy kisebb falu népességének megfelelő embertömeg közepén vártuk a bebocsátást. A barlang amúgy egy csoda, alján egy 177 méter hosszú barlangi tó található, ami földalatti összeköttetésben van a tengerrel. 1896-ban Verne Gyula is járt itt, állítólag ez a hely ihlette „Utazás a Föld középpontja felé” regényének megírásában.
A barlangba lépve egyből kiszúrta szememet, hogy a cseppkövek nagy része le van törve. Minden össze van fogdosva és sok helyen vastagon áll a behordott por és kosz. Egy 15-20 perc alatt lesétáltunk a tóhoz, ahol egy koncertekre is alkalmas természetes csarnok fogadott minket. A következő 20 perc azzal telt, hogy 500-600 fős csoportunk (!!!) felveszi az ülő helyzetet. A –véleményem szerint- gyenge komolyzenei produkció után pedig elindulhattunk kifelé, miközben csodáltuk az áttetsző, kristálytiszta vizet. Egy részen feltűnt, hogy barnásak a sziklák. Azt hittük, forrás lesz ott és vastartalmú gázok, gőzök törnek a felszínre… Közelebb érve kiderült, hogy a turistáknak ez a szerencsét hozó, pénzbedobáló helyük (’lélektallér’) és hogy a pénzérméktől rozsdásak a sziklák…

De hogy ne mondjátok, hogy megint milyen kiállhatatlan öregember vagyok, álljon itt 1-2 kellemes tapasztalat Mallorca védelmére:

A nagy turistaáradat ellenére hamar feltűnt az egységes utcakép és a koncepcióba ágyazott tájépítészet. Nincsenek kirívó épületek, mindenki meg van elégedve a hagyományos módszerekkel, formákkal, az égetett cserepekkel. Ez az egységesség annak is köszönhető, hogy náluk nincs minden sarkon Tecsó, vagy halál-Osan gagyi bádogváros. Itt kérem piacok vannak, amik szemet gyönyörködtetőek. A videó magáért beszél:

Tehát menny, vagy pokol?
Nézőpont kérdése. A természeti környezet és a kultúra teljesen elvarázsolt, talán ezért is zaklatott fel ennyire az emberi ostobaság említett pillanatképei. Ezért elnézést kérek az útitársaimtól, de „elfutott a pulykaméreg”. :)


A bejegyzés trackback címe:

https://varacsk.blog.hu/api/trackback/id/tr33317406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása