A magyarok nyilaitól (és az ostobaságtól) ments meg, Uram, minket! - jutott eszembe a felturbózott idézet, amikor megpillantottam azt a városi fősügért, aki FRANCIA Peugeot gépjárművében feszül rovás írásos Nagy-Magyarország matricával a csomagtartón...Nincs azzal baj, ha van…


 Akármilyen furcsán is hangzik, de Magyarországon állítanak elő kaviárt. Persze a tenyészállatok oroszok és technológia is, de az már tényleg mellékes.Ami a furcsa, hogy egy berlini fesztiválon a magyar stand hungarikumként reklámozta a kaviárt. Viccesen festhetett a pálinka,…


Mallorca: Menny vagy pokol?

2011.10.20. 13:06

 Hosszú évek óta először adtam fejem nyaralásra, aminek célja kivételesen nem a túlélés és a világ leglakatlanabb részének meglátogatása volt, hanem a PIHENÉS. Próbáltam félretenni minden „ökohisztériámat” (hamarosan ennek a szónak is az eredetére sort…


 Régóta szeretném már kipróbálni a nagyböjtöt, s idén ennek is eljött az ideje! Eddig el sem tudtam képzelni, hogy 40 napig ne egyek húst, de az utóbbi időben egyre kevésbé kívánom, sőt, néha kifejezetten viszolygok tőle. Ez részben annak köszönhető, hogy már évek…


Hé, a ruhámról beszélsz?

2011.01.04. 15:51

 2010-ben újabb kihívásokkal kellett szembenéznünk, újra megerősítést nyert a fenntartható fejlődés szükségessége. Ideje tényleg elgondolkodnunk, tudatosítani magunkban, hogy mi vagyunk az a generáció, akikhez elérnek a fenntarthatatlan fogyasztói életmódnak…


Coffee to go to hell…

2010.08.27. 06:44

 Szeretem a kávét. Nagyon. Lelkiismeret furdalásom is van, mert tudom, hogy egy csésze kávé kb. 140 liter vízbe kerül. (forrás: waterfootprint.org)   De hiába, néha nem tudok ellenállni, főleg ha a pesti körúton grasszálok nagy ritkán. Mert nincs is…


Néha azt hiszem, hogy egy bizonyos pontnál tovább már nem lehet fokozni a pofátlanságot! ...hogy nem lehet még hülyébbnek nézni az embereket... S akkor mindig bebizonyítja valaki, hogy bizony DE!Most olvasom a Tudatos Vásárlók oldalán, hogy a madaras teszkó (azaz auchan), nem elég…


Tavaszi pirománia

2010.03.17. 17:10

Már mindenki nagyon várja a tavaszt!A legtürelmetlenebbek azok az emberek lehetnek, akik még a belvíz levonulását és a hó olvadását sem várták meg, már begyújtották a "határt" a putnoki térségben. Mi éppen hazafelé igyekeztünk gömörszőlősi önkéntes…


Varacsk filmjeink főszereplőit érdemes megnézni ebben a formabontó, új darabban! A helyszín tökéletesen magadja az alaphangot, az Iparművészeti Múzeum gobelinekkel, puttókkal veretett Díszterme igazán abszurddá teszi a swingerklubbok világát. Tasnási István Kupidója kemény…


Szívünkből szólnak:

2010.02.07. 15:50

"Fogyasztás mindhalálig"Ez az elnevezése annak a spanyol civilek által indított programnak, amely a reklám elemeit használja fel antireklám kampánya során. A plakátjaik, amelyeken keresztül üzennek a lakosságnak, meghökkentők, néha sokkolóak, némelyek mulatságosak is,…