Az első hetekben a tájékoztatás minősíthetetlen volt. A kiömlött méreganyagokkal kapcsolatban másodnap az ÁNTSZ a helyszínen 1987-ben végzett méréseikre hivatkozva (!) állapította meg, hogy minden esetleg veszélyes anyag a határérték alatt van. Az MTA harmadnapon nyilatkozott…


Segítség! Vörös iszap!

2010.10.08. 02:00

Semmi újat nem tudnék írni a témában, így nem is görcsölök rá, hogy 100-adjára leírjam ugyanazt, esetleg szidjam a felelősök felmenőjét. Siránkozni kár, sajnos már megtörtént a baj, itt az idő összefogni és azon agyalni, hogyan is tudnánk legjobban és legtöbbet segíteni.…


Bolygónk betegsége

2010.07.21. 19:26

Vicces vicc:


Réges-régen az ország egyharmada lápos, vizes élőhely volt, amit megfigyelhettünk az előző rész pocsolyatérképén is. Ezt mi alakítottuk át saját elképzeléseink szerint az utóbbi pár száz évben, nélkülözve minden hosszú távú gondolkodást. Ilyenkor azonban jól látszik,…


Nem vagyok vízügyi szakember, de tanulmányaimból és érdeklődési körömből kifolyólag konyítok valamit a vízgazdálkodáshoz, vízrajzhoz, illetve ahhoz, hogy a víz maga pár éven belül a legfőbb értékké lép majd elő. Ennek ellenére azt látom, hogy minden évben az újdonság…


Néha azt hiszem, hogy egy bizonyos pontnál tovább már nem lehet fokozni a pofátlanságot! ...hogy nem lehet még hülyébbnek nézni az embereket... S akkor mindig bebizonyítja valaki, hogy bizony DE!Most olvasom a Tudatos Vásárlók oldalán, hogy a madaras teszkó (azaz auchan), nem elég…


Fenntartható Filmzuhatag

2010.04.21. 16:33

Holnap lesz a Föld Napja. A Tükörben a Világ kiállítás meghív mindenkit ezalkalomból egy különleges rendezvényre: A ZöFi és a Védegylet bemutatja:FENNTARTHATÓ FILMZUHATAG Időpont: április 22. csütörtök 18:30-tól 22:00 óráig Helyszín: Iparművészeti Múzeum, földszinti…


süti beállítások módosítása