„Hány ember élhet a Földön?”

David Attenborough újabb szenzációs és meghökkentő ismeretterjesztő filmmel rukkolt elő. A „How many people can live on planet earth?” (Hány ember élhet a Földön?) c. film már megtekinthető a youtube-on is. Megtekintése után el is határoztam, hogy rövid írásban összefoglalom az itt látottakat, melyet elegyesen fűszereznék kiegészítő információkkal.

Köztudottan a túlnépesedés komoly terheket ró Földünkre, azonban felfogni sem vagyunk képesek, hogy 3-4 éven belül elérjük a 7 MILLIÁRD főt (6,806,424,518 – jelen állás szerint)! Ennek a népességrobbanásnak az érzékeltetésére hoznám a következő példát és képet: Egy most a hatvanas éveiben járó ember születésekor, kb. 2,5 milliárd fő lakott a Földön. Ez azt jelenti, hogy az ő életében, közel megtriplázódott a népesség! (Időszámításunk kezdetekor becslések szerint 170 millióan éltünk a Földön).


 

2050-re elérjük a 9 milliárd lakost, ami annyit tesz, az elkövetkezendő 4 évtizedben Európa, Afrika, Észak-, és Dél-Amerika lakosságával most megegyező lakossal fogunk gyarapodni…

Így már érthető a dolog súlyossága, igaz?

A következő 4 évtized azt tartogatja a becslések szerint, hogy Afganisztán lakossága megduplázódik, Nigériáé pedig triplázódik! Emellett vannak csökkenő populációval rendelkező államok is, melyek mondanom sem kell nem egyenlítik ki a mérleg 2 nyelvét. Kis hazánk is ide sorolódik, illetve Németország, Japán, Oroszország.

De meddig mehet ez így tovább?

Amíg a Földanya produktivitása nem éri el a fizikai határait. Itt a filmben megemlítik Thomas Robert Malthus, angol demográfust, az angol klasszikus közgazdaságtan fontos képviselőjét, aki népesedés-elméleteivel nagy vihart kavart a XVIII-XIX. században. Tanulmány a népesedés törvényéről c. értekezésében az élelmiszertermelés korlátait jelöli meg limitáló tényezőként (malthusianizmus), ami mellett sajnos egyre ismertebb tény a vízhiány problematikája is…

Előtte nem hallottam Malthusról, de még aznap olvastam nevét a Szép új világban (Aldous Huxley), amit épp olvasok. Malthus egyébként elsőként említette a népességszabályozás szükségességét.

De visszatérve az élelmezéshez, érdekes információ, hogy míg jelen pillanatban is százmilliók éheznek, Magyarországon minden 2. (!) ember túlsúlyos! (Jövőkereső)

A legnagyobb problémánk azonban, hogy nem ismerjük ezen (általunk teremtett) problémák szinergens hatását, azaz hogyan függ össze például a talajerózió a vízellátással, vagy a terméshozamokkal…(évente 75 milliárd tonna talaj degradálódik, tűnik el).

Az említett víz jelenleg 1 milliárd embernek hiánycikk a hétköznapjaiban, ezért is nem értem a medencével rendelkező embereket. Kicsit groteszk… De ne menjünk ki a medencéig, hisz mindenkinek van a házon belül is 1-2 víznyelője, gondolok itt az ivóvízzel öblített európai wc-kre.

A filmben elhangzik pár érdekes adat a vízlábnyomról is, amikor is szembesülnünk kell azzal, hogy egy hamburger 8000 liter víz felhasználásával kerül az asztalunkra. (Na ez az igazi super size menü!!!)

Vízlábnyom (liter)

termék

1350

1 kg búza

3000

1 kg rizs

140

1 csésze kávé

1000

1 liter tej

150

1 korsó sör

70

1 db alma

3900

1 kg csirkehús

15500

1 kg marhahús

S miközben mi habzsoljuk az életet és a wc-n rángatjuk le az ivóvizet, az Aral-tó eltűnése már az űrből is szembetűnő: az elmúlt 40 év alatt elvesztette vízfelületének 90%-át. A bal oldali kép 1967-ben készült, a jobb oldali pedig...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De erről a témáról majd többet személyesen április 14-től az Iparművészetiben, addig is érdemes megnézni a filmet és elgondolkodni…

How many people can live on Planet Earth?

1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://varacsk.blog.hu/api/trackback/id/tr411830199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ciberemacs 2010.04.10. 23:44:16

Most olvasom Aldous Huxley: Szép új világ c. könyvét. Döbbenetes, hogy akkor, a 30-as évek elején, 20-as évek elején leírta azt, ami ma nagyrészt valóság. Vajon mit szólna, ha ma élne, és látná, hogy amit leírt, azt az emberiség részben meg is haladta (2 milliárd ember pl.) és sok dolog nagyon közeli jövő lehet (mesterséges sokszorozás, géntechnológia, klónozás). Azért lenne egy-két apró szemtelen kérdésem is az író felé :)) Néhány elképzeléséről nehezen tudom eldönteni vagyon félelmeit tükrözik vagy álmait :))) (Mindenki mindenkié... ) Hm-hm... Mára ez is bejött neki, ahogy a vásárlási mizéria és a kondícionálás is... Elég csak belenézni a mai TV műsorokba, főleg szériákba, filmekbe, reklámokba! Hol volt ez még akkor?

Micsoda varázsgombát szedhetett azért a manus, hogy ezeket látta :))) Bocs, de ez is felmerült... Állítólag Nostredamus is élt tudatmódosító szerekkel és Shakespeare is. És akkoriban, a 20-as és 30-as évek tájékán ez divat is volt. Erről és a pszichedelikus társaságokról, szeánszokról sok mű szól... Azért jó a könyv, tetszik! Köszi a tippet!

ciberemacs 2010.04.11. 14:55:28

Most így a 4. fejezetnél már semmi kétségem. "Szóma, ha mondom, segít a gondon" :))) Na ja! :)) Feldmár András a Tudatállapotok szivárványa c. könyvében ír hasonlókról, mint amit 3. fejezet végén leírt... A titokzatos csodás "szóma" jó anyag lehetett :)) Szerintem LSD. Így már sok minden más is érthető...

ciberemacs 2010.04.11. 14:55:37

?? Bocs, hova lett a hozzászólás? Mégse publikus?

ciberemacs 2010.04.11. 14:55:47

Miért van az, hogy frissítésnél hol megjelenik a komment, hol nem? Ez érdekes...

cC 2010.04.11. 15:02:47

szia Ciberemacs!
Ez a blog.hu elég sok meglepetést tartogat azt kell hogy mondjam. Beállítok valamit, másnapra tutira elállítódik, vagy csak egész egyszerűen nem történik semmi, mintha nem is állítottam volna át...A bejegyzéseket lehetetlenség normálisan szerkeszteni, stb.
Amúgy a kommenteket én szoktam beengedni, úgyhogy ha valamit nem látsz azonnal, akkor ez azért van. De ez ki is van ide írva, hogy előzetes moderáció után posztolódnak a hozzászólások.
Ez azért van, ha esetleg valaki alpári kifejezéseket használna, akkor az ne kerüljön ki egyből.
Remélem magyarázattal tudtam szolgálni, további szép napot!

MrSzelektiv 2010.04.11. 17:37:15

@ciberemacs: Örülök, hogy tetszik a könyv, engem is megdöbbentett! Kísértetiesen tisztán megtörténnek a leírtak... Ennél csak azvolt megrázóbb, amikor Angliában laktam és az orwell 1984-et olvastam. Amikor az utcán sétáltam láttam a rengeteg térfigyelő kamerát, az újságok pánikkeltő címoldala pedig a "tartsd félelemben és irányítsd!" mondatokat juttatta eszembe.

ciberemacs 2010.04.12. 13:14:34

Igen a 84-ről már hallottam, még elolvasni nem volt szerecsém. Főleg azért is érdekelne, mert már kezdtem valamit kapiskálni akkorra a világból, kb. 10 évesen. Persze nálunk is más volt ez az időszak, mint nyugaton... Ezt igazából csak évekkel később értettem meg jobban...

1-2 kommentem nem tudom, elment-e, mert a végén elszállt, de mindegy, majd egyszer talán leírom újra.

Ami a moderációt illeti, teljesen jogos, én se örülnék, ha teleszemetelnék az oldalamat...

ciberemacs 2010.04.12. 13:14:39

Igen, a 84-is nagyon jó.. Majd, ha végre nem száll el a netem írás közben, akkor talán sikerül is írnom még pár dolgot, most szórakozik velem a technika ördöge... Szép estét!

ciberemacs 2010.04.16. 01:20:19

Anyám, így legyen ötösöm a lottón! :)) Most jutottam a Szép új világ utószavának végére, Farkas Ákos írásához, aki többek között Huxley életébe is bevatja a T. olvasót: "A csillogó-villogó gépek iránti vonzalmát hajón, repülőgépen és méregdrága, nyitott piros Bugattiján a világot bejáró, mindenféle természetes és mesterséges tudatmódosító szerekkel - főként meszkalinnal és LSD-vel - kísérletező, s költséges hóbortjainak anyagi fedezetét hollywoodi produkciók forgatókönyvének megírásával előteremtő Huxley hosszú élete példázza legjobban..." Nem csodálkozom :)) Rájöttem :))) Szóma, na persze...

okopiacter 2010.04.19. 23:22:33

@ciberemacs: Érdekes ez a meglátás, tényleg lehet benne valami. Én is olvastam nem rég a könyvet, és ha hiszed, ha nem, az én agyamban is megfordult, hogy a szóma és a meszkál nevű ital nem annyira kiatlált dolog. Ez persze csak egy parányi plusz a könyvhöz. Nem von le az értékéből, inkább csak színesíti. Úgy ahogy van, együtt az egész egy jó anyag :)) Na persze, nem abban az értelemben, ahogy te írtad :))

ciberemacs 2013.06.08. 20:10:39

@cC: Igen, azt láttam, csak épp már kint volt az egyik komment, aztán hol megjelent, hol eltűnt :)) De mindegy, látom, most beindult! Lehet, hogy a cash-ben volt valami bibi reggel, mert más oldalaknál is előfordult. Megkergült kicsit az Opera... Vagy épp szerkesztés alatt volt. Ezte nem kell kirakni, csak úgy mellesleg írom.
süti beállítások módosítása