Az Ebadóról laikusoknak

2011.10.04. 17:01

 Az Állatok Világnapja alkalmából gondoltam jöjjön valami állatos bejegyzés, lehetőleg olyan, amiből okulni is tudnak azok az emberek, akik nem követik a kutyás magazinokat, de szeretnének képbe kerülni.

Tehát a tények: Az éves díjat a tartás helye szerinti illetékes önkormányzat szabja majd ki, az összege 2000-3500 forint között lehet. Abban az esetben azonban, ha az állat ivartalanított vagy chipezve van, már csak 500-1000 forintot kell fizetni. Ha pedig chipje van és ivartalanított is, akkor nem kell ebadót fizetni. Továbbá akkor sem kell fizetni, ha menhelyről fogadtunk örökbe kutyust. Mentesülnek a speciális feladatot ellátó kutyák (mentő-, segítő-, honvédségi kutya). Mentességet kérni is lehet a díjfizetés alól, de maximum csak egy kutyára - egyedi elbírálás alapján.

A tervezetben szerepel a chipes állatok egységes országos adatbázisban való nyilvántartásának szükségessége, erre a célra a Petvetdata rendszerét jelölte ki, amelyet az állatorvosi kamara is használ. A menhelyek, fajtamentő szervezetek ma már egyre jobban odafigyelnek arra, hogy csak egyedi azonosítás után adjanak örökbe kutyát, és a törzskönyvezett ebeket is ma már chippel látják el tetoválás helyett. A chip azért szükséges, mert míg a biléta és nyakörv könnyen elveszhet-illetve levehetik a kutyáról, (gondoljunk itt most a kutyalopásokra, ugyanis sok gazdi azon a véleményen van, hogy az ő kutyája ugyan nem veszhet el, így nem tartja szükségesnek a kutyája chipelését, pedig nem fájdalmas ez a művelet és körülbelül 3000-4000 Ft a beültetés és a regisztrálás) addig a chip a bőr alatt marad. Sajnos gyakran vannak olyan kutyák is, akik chipelve vannak ugyan, de nincsenek regisztrálva a rendszerben, mert a gazdi sajnálja rá a pénzt...Ugyanis csak a chip beültetése a kötelező 2010. július elsejétől, a regisztráció sajnos nem.

fotó:sprinkspets.com

Ezek voltak a tények, most jöjjenek a saját gondolatok: ha évi 3000 Ft lesz az ebadó, akkor az nem lesz elég riasztó ahhoz, hogy ivartalaníttatni rohanjon mindenki, hisz az jóval drágább, szóval a felesleges szaporulat nem fog csökkenni egy jottányit se. A chip beültetése is többe kerül, tehát ez arra sem lesz motiváció. Inkább a magyar mentalitásra oly jellemző sunyulás fog előtérbe kerülni, egy menhely vezetője már elárulta, hogy a hír hallatára már megkeresték őt az utcájában lakó emberek, hogy könyvelje a kutyájukat, mint menhelyről származó eb...

Ellenben, ha ez az összeg egy 10-15 ezer környékű összeg lenne, az már elég ok lenne arra, hogy az eddig vacilláló gazdik elvigyék kedvencüket állatorvoshoz chipelni és ivartalaníttatni. Aki meg kidobná a kutyáját, mert nem tudná fizetni az ebadót, az amúgy is az utcára tenné, ha a kutyája megbetegedne, hisz egy kisebb betegség kezelése is felemészt egy ekkora összeget.

 

A cél lehetne az, hogy ezeket az embereket kiszűrjük és aki csak azért tart kutyát, hogy legyen, aki elriasztja a betörőket, de amikor gond lesz vele, kirakja azonnal az utcára, azok többé ne tartsanak, csakis azok, akik képesek a kutyákra társként nézni, rendesen etetni és tartani, úgy, ahogy a kutyák azt megérdemlik.

Igaz, hogy egyszerre rengeteg kutya kerülne altatásra emiatt, de csak egyszer kéne ezt kezelni és összeszorított szemekkel végigcsinálni, míg utána már Józsibácsi kétszer is meggondolná, hogy szerez-e kutyát a portájára a fél méteres lánc végére, akit nem ivartalanít és csinál évente 12 kiskutyát.

De így sajnos nem lesz belőle semmi, max pár tudatlan kilöki öreg kiszolgált ebét valamelyik gyepire (jobb esetben), vagy felakasztja a határban (rossz esetben), de érdemi változás nem fog történni ismét.

Egy pozitív gondolatom azért van ezzel kapcsolatban: végre felismerték a problémát és elkezdődött VALAMI!

A módosítás teljes szövege itt elolvasható.

A fotó a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány telephelyén készült - Ócsán. www.szentferenc.hu, a kutyus örökbefogadható: http://allatok.info/animal.php?a=10393166


A bejegyzés trackback címe:

https://varacsk.blog.hu/api/trackback/id/tr243278169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vanet 2011.10.04. 18:06:13

Mi lesz az IGAZI tenyésztőkkel??? Ők soha sem fogják ivartalanítani az állataikat és igen is szükség van a tenyésztőkre (nem a szaporítókra!!!), de ők már így is marha sokat fizetnek a MEOE-nak ilyen-olyan címen (kennelnév, éves tagdíj, fedeztetési jegy, alombejelentés, törzskönyv, stb...) plusz még fizessenek évi 10-15.000-et ebadóra??? Mondjuk a x tenyész-szukájuk és tenyészkanjuk után??? Ez már tényleg vicces lenne...Itt megint csak ők fogják ezt megszívni, vagy inkább az, aki kiskutyát szeretne tőlük, hisz ezeket a költségeket bele fogják építeni az eladási árba...
Természetesen a többivel nem kötözködök, igen is Mari néni vigye el ivartalanítani a kutyáját, hogy a falu ne legyen tele kéretlenül, és igen is legyen bennük chip, hagy lehessen azonosítani! Csak itt megint egy síkban gondolkozunk, ahogy látom...

cC 2011.10.04. 18:15:54

@Vanet: Igen, teljesen igazad van! Erre a cikk megírásakor nem gondoltam, mert főleg laikusoknak szántam, hogy kicsit képbe kerüljenek. Viszont ha már felhoztad, kifejteném a véleményemet. Ha már a MEOE-t felhoztad (Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete - ők adják ki a törzskönyveket)szerintem az ő saját dolguk lenne kilobbizni azt, hogy a regisztrált tenyésztők felmentést nyerjenek az ebadó alól. Mivel ők képviselik hivatalosan az összes tenyésztőt Magyarországon... Ahogy az ő dolguk lenne a szaporítók elleni fellépés is...

Smuciliba 2011.10.04. 19:19:01

Pár gondolat ennek kapcsán:
"Ugyanis csak a chip beültetése a kötelező 2010. július elsejétől, a regisztráció sajnos nem."
Itt annyi kiegészítést tennék, hogy 2010. július 1. óta csak abban az esetben volt eddig kötelező a kutyák mikrochippel való ellátása, ha a kutya gazdát cserélt. Értve ez alatt akár a tenyésztőtől/ szaporítótól való vásárlást, akár az örökbe fogadást, akár ha a Mari néni átvitte a megszületett alom egyik tagját Józsi bácsinak ajándékként. Nyilván ez nehezen ellenőrizhető...
Ezen változtattak most: mostantól minden kutyába kell kerülnie mikrochipnek és azt regisztráltatni is kell a petvetdatába.
Persze ennek előfeltétele lenne egy rendes ebösszeírás, hogy egyáltalán hány kutya van egy községben...

"A menhelyek, fajtamentő szervezetek ma már egyre jobban odafigyelnek arra, hogy csak egyedi azonosítás után adjanak örökbe kutyát, "
hát... figyeljenek is, ugyanis nekik már kötelező egy ideje...

Ami az adó mértékét illeti: nincsenek illúzióim, hogy a kezdeti 3000 Ft pár év múlva - amint az állomány nagy része bechippeződik és ellenőrizhetőbb lesz - feljebb fog menni. Ha már chippes egy kutya akkor az utcán lévő önsétáltatók gazdáját számon lehet kérni - és ez jó.

Az, hogy elkezdődik a sunyulás: háztartásonként egy kutyára lehet kérni mentességet szociális alapon. Szerintem ez eléggé "jutányos". Ha Mari néninek van két 12 éves idő kutyája, Mari néni szereti és gondozza őket, a kutyák a légynek sem ártanak és egész nap a tornácon hevernek - szerintem minden szervezet megpróbál majd segíteni Mari néninek, hogy megoldódjon a probléma.
Egyikre kap mentességet, a másikat hirtelen örökbe fogadja. De legalább az a szerencsétlen nem kerül ki az utcára. Biztos, hogy lesz ilyen. De összességében én is nagyon örülök, hogy elkezdődött valami!

Amit elvárnék az új törvénytől, hogy az önkormányzatok az ebadóból befolyt összeget ténylegesen ivartalanítási és mikrochip akciókra illetve az állatvédelemre fordítsák. Ez a része lesz érdekes...

Aspasia4 2011.10.04. 19:19:06

Jó cikk, jó fotó! Egy apróság: a chip megvásárlása, beültetése és a regisztráció összességében inkább 6-8 ezer HUF...

cC 2011.10.04. 19:25:32

@Smuciliba: a sunyulást nem erre értettem, ezzel így semmi baj, de amikor a terepjárós, mercis csávó jön, hogy nem intézhetnénk-e el ezt így és így...na az a gáz. Mari néninek és a szegényeknek, akik előbb a kutyájuknak adnak enni, míg saját maguk éheznek, azok természetesen nem tartoznak a sunyulós kategóriába:)
@Aspasia4: nohát, az én dokim a veszettség oltást, a regisztrációt (chip már volt a kutyában, csak át kellett regizni) és egy általános kivizsgálást -fogak, csontok, láz, szőr, bőr, stb mért 5000 Ft-ért...ezt így összesen. És azóta is csomó mindent molyolt a petveten, mert változott a kutya neve és az én telefonszámom is-soha egy fityinget nem kért, pedig nem a család barátja, nem is ismerős, úgy estem be hozzá.

Vanet 2011.10.04. 19:49:12

@Smuciliba: Igen, de jó is lenne, ha az önkormányzatok...de lássuk be, amíg az önkormányzatok az egyéb más kiadásukat sem tudják fizetni, az ebadóból befolyt pénzt se fogják kutyás akciókra költeni. Inkább fűtik az iskolát, vagy adnak enni az oviban...

Smuciliba 2011.10.04. 22:24:46

Én a körzetünkből tudok pozitív példát: a solymári önkormányzat pl. 3 éve minden évben 100db chipet vesz, az állatorvosok (az a kettő) pedig nagyon olcsón beadják+ regisztrálják a solymári búcsú keretében rendezett chip akciókor.
Oké, 100 chip nem 1000, de még amikor nem volt kötelező már akkor támogatták. Szóval azért vannak pozitív példák, de nagyon sok munka ás utána járás van benne.
Solymáron a nem akciós chipeket van, ahol 3000 Ft-ért lehet megvenni. Ha jobban belegondolunk mennyi az? két mozijegy... sok állatorvos adja már olcsóbban, csak utána kell járni...

Az önkormányzatoknak meg van költségvetésük, amit ellenőrizni és számon kérni lehet és kell. Persze iszonyú energia a dolog. De erre jók a helyi állatvédő szervezetek.

@cC: nyilván a terepjárós mercisnek nem fogják megoldani a problémáját... de el tudják irányítani a 3000 Ft os chipes helyre. :)

korcs75 · http://bringabuzi.blog.hu 2011.10.05. 13:52:06

"Egy pozitív gondolatom azért van ezzel kapcsolatban: végre felismerték a problémát és elkezdődött VALAMI!"

Pont jókor... a bérek csökkennek, a kiadások nőnek, a svájci frank az egekben, 27%-os ÁFA. Sok, eddig felelős kutyatartó kénytelen lesz majd spórolni és valószínűleg nem a gyerekin fog... na ők, ezt az egészet (nem kevesen vannak) úgy fogják megélni, hogy még egy rúgás az államtól.

"10-15 ezer környékű összeg lenne", akkor tömegben jelennének meg a kutyák az utcán.

Bele kéne gondolni a magyar rög valóságban is... más lenne a helyzet, ha az átlag fizetés, minimálbér megütné a nyugati országok színvonalat (sajnos csak az árak ütik meg) és stabil munkahelyek lennének, akkor minden szóval egyetértenék...

cC 2011.10.05. 13:58:22

@korcs75: nem olvastad végig figyelmesen...ha a kutyádnak eltörik a lába, vagy csak náthás lesz, vagy egyéb az is 10-15 ezerbe fáj. És igen, megjelennének tömegesen az utcán, de most is tömegesen vannak az utcán, de most nem csak 1x, hanem folyamatosan.
És igen. Akinek nincs pénze rá, ne tartson kutyát.
vagy menjen el ivartalaníttatni, chipelni, akkor ingyen lesz minden. Akinek ezekre alapból nincs pénze, miért akar kutyát?

korcs75 · http://bringabuzi.blog.hu 2011.10.05. 15:56:27

Miért is mert tanyán él és a kutya elűzi a rókát a tyúkoltól... stb... budapesti vagy?!

cC 2011.10.05. 16:02:24

@korcs75: igen, budapesti, de azt hiszem ez teljesen mindegy, ugyanis FŐLEG azokat a kutyákat KELL ivartalanítani, akik tanyán élnek, kóborolnak és csak szülik a sok felesleges kiskutyát, akiket aztán a te adódból altatnak le. De mondok mást: egy csomó gyepin bezsebelik a pénzt a kutyák tartásáért és altatásért és egyszerűen felkötik vagy agyonverik a kutyákat. Ezt érdemlik? NEM.
Olvasd el az előző írásomat, itt a linkje: varacsk.blog.hu/2011/06/24/lass_tisztan_a_magyar_ebhelyzet_egyszeruen

ha elolvastad, tán megérted, hogy miért vallom azt, hogy igenis mindenki ivartalanítson, aki nem tenyésztő.

m a x 2011.10.05. 16:41:47

Az ebadó úgy baromság, ahogy van... Ráadásul a 3000 Ft-ot beszedni 4000 Ft-ba kerül. Akkor meg minek?

A Petvetdata regisztráció mellett meg a (megengedett, nem kötelező) önkormányzati összeírás is felesleges.

A Petvetdata rendszer kötelezővé tétele nem jogszerű, mert az adatvédelmi tv. szerint nem kezelheti az adatokat az, akinek anyagi érdeke fűződik hozzá, márpedig az állatorvosi kamarának (a tag állatorvosokon keresztül) fűződik...

Egy állami nyilvántartás kellett volna, ahol az adatokat tárolhatnák a kormányzati szervereken, a regisztráció meg ingyenes lehetne, az olcsóbb, mint a várható 200 Ft regisztrációs díjat beszedni 600 Ft költséggel...

Itt egy ingyenes regisztrációs rendszer: www.petmaxx.hu/
Önkéntes, ingyenes.
Kormányzati célra nem alkalmas - nem is ezért készült - de jó példa arra, hogy civilek is meg tudják csinálni és csak évi 20.000 Ft a fenntartási költsége az egésznek. A fejlesztés is társadalmi munkában készült.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2011.11.25. 13:58:20

"Igaz, hogy egyszerre rengeteg kutya kerülne altatásra emiatt, de csak egyszer kéne ezt kezelni és összeszorított szemekkel végigcsinálni" ez ugye csak fekete humor akart lenni, és valójában nem gondoltad komolyan...?

cC 2011.11.25. 14:07:10

@mrbloodbunny: nem, így gondolom, ugyanis jelenleg konstans sok kutya van az utcán és a menhelyeken. Szóval folyamatosan van ennyi kutya gazdátlanul. Az összes menhely tele van. Minden nap kikerül egy csomó. Így viszont csak egyszer lenne gáz-ha ideálisan működne a világ-utána az olyanok, akiknek nem való kutya nem vállalnának kutyát.
süti beállítások módosítása