Akármilyen furcsán is hangzik, de Magyarországon állítanak elő kaviárt. Persze a tenyészállatok oroszok és technológia is, de az már tényleg mellékes.

Ami a furcsa, hogy egy berlini fesztiválon a magyar stand hungarikumként reklámozta a kaviárt. Viccesen festhetett a pálinka, a matyó hímzés és a paprika mellett, de ki tudja? Lehet teret kap majd a magyar whiskey, magyar véres puding, magyar bikaviadal, magyar szuvlaki a hungarikumok között. Globalizálódunk, na.

 

Fotók: Mr. Szelektív

Forrás: http://sikeres.hu/cikkek/magyar-kaviar-vagy-magyarorszagon-eloallitott-kaviar-436.html


 Mangaporno!!!

Igaz, itt nem az ázsiai rajzfilmfigurák a főszereplők, hanem a jó magyar mangalicák!
Gömöri paparazzink lesből kapta lencsevégre Icukát és Micukát, akik éppen a jövő generációkért „lobbiznak”!
Holnapi nappal pedig indul a XV. Gömörszőlősi Paraszt-Wellness (az esemény linkje), ahol önkénteseink csűrt építenek, fát vágnak és kecskepörköltet készítenek.


GömörNews


Újrahasználat: (RE-USE) A hulladékok keletkezésének elkerülésére jó megoldási lehetőség az újrahasználat. Ez esetben az adott terméket, csomagolást - átalakítás nélkül - újra ugyanarra a feladatra lehet használni, mint amire eredetileg gyártották. Ennek legismertebb példája a visszaváltható (betétes) üveg. (via hulladekboltermek.hu)

Íme egy ötlet, hogyan tudjuk a PET-palackot és a zöldségesnél kapott zacsit újrahasználni.

A műanyag üvegek tetejét le kell vágni, a zacskót keresztül kell húzni, mint egy tölcséren, az üveg száján, a zacskóból a levegőt kipréselni, a zacskót visszahajtani, a kupakot rácsavarni. 

Egyszerű nem? Máris tárolhatunk benne magokat, vagy bármit amit vissza akarunk zárni!


Mallorca: Menny vagy pokol?

2011.10.20. 13:06

 Hosszú évek óta először adtam fejem nyaralásra, aminek célja kivételesen nem a túlélés és a világ leglakatlanabb részének meglátogatása volt, hanem a PIHENÉS. Próbáltam félretenni minden „ökohisztériámat” (hamarosan ennek a szónak is az eredetére sort kerítünk, miért is titulált minket Hajós András így) és csak a kikapcsolódásra, a csodás társaságra és a helyi kultúra szépségeire fókuszálni.
Kiválóan ment. Jót nyaraltam és nagyon ügyesen strandoltam. Pirospont.
Az érem másik oldalán azonban a SIN CITY karakterei és képei köszöntek vissza rám. „Már úgyis mindegy, legalább érezzük jól magunkat!” – ajánlom ezt Mallorca szlogenjének. Mallorca ugyanis a tömegturizmus szinonimája, ennek kevés előnyével és minden hátrányával. A helyi lakosság több mint tizenötszöröse (kb. 10 millió fő) érkezik ide nyaralási céllal (98%-uk repülővel…) 

A sziget idegenforgalmi statisztikája 1960-ban csupán 360 000 idelátogató turistáról tesz említést, számuk 1970-ben két millióra, 2007-ben pedig már 9,91 millióra növekedett. A turisták 35,8 százaléka német, 23,2 százaléka brit, 21,6 százaléka spanyol volt.
Az idelátogató vendégek döntő többsége repülőgéppel érkezik, 2007-ben csupán 203 000-en választották a vízi közlekedést. A sziget megközelítőleg 1600 szállodájában összesen 286 400 férőhely áll a vendégek rendelkezésére.
(Forrás: wikipedia.com)

Németország és Anglia „nyaralógyarmataként” Mallorca erőforrásai és természeti tőkéje a régi konkvisztádorok idejét idéző kizsákmányolás farkaséhségének van újra kitéve. Ennyi turista még felelősségteljes viselkedéssel is komoly hatással lenne a szigetre, de az ott látott vendégek többsége azért komoly kihívásokkal küzd a felelős viselkedést illetően. Kiábrándító látvány a városokban dorbézoló „Drinking Team”, illetve „Sex Teacher” egyenpólóba öltözött csapatok látványa, akik már délelőtt képesek félrészegen vonyítani a strandon. Ezt még egy mosollyal elintéztem és olvastam tovább… (Az már az én hibám, hogy pont Konrad Lorenz: A civilizált ember nyolc halálos bűne c. könyvet olvastam, melynek mintapéldányai körülöttem vedelték az aludobozos sört).

Hamarosan újabb behatás ért, Afrikából bevándorolt fiatalemberek közeledtek nagyokat kurjantgatva, miközben a kezükben lévő nagy stósz papírkötegükből dobálták szét az esti „show” szórólapjait. Azt hittem rosszul látok. Aki aludt, annak „mellporral” jelezték, hogy üzenete érkezett. A pár perc alatt szétdobált, még friss nyomdafestékszagú szórólaptömeg nagy része a következő fuvallattal a tengerben landolt és a hullámok hátán táncolva hirdették tovább az esti buli hírét.
Szerencsére ebből a tömegturisztikai purgatóriumból mi még aznap délután egy nyugodt nyaralófaluba, Cala Pí-be távoztunk.

„Itt már nem érhet baj, nem kell szakmáznom.” – gondoltam, végtelen nyugalommal lelkemben. Cala Pí egy tengerrezervátum szomszédságában található Mallorca déli részén. A hely annak köszönheti különleges mivoltát, hogy a szokásos sziklás magaspartban itt egy törés található és egy folyótorkolathoz hasonló homokos tengerpartú öböl képződött a földtörténet során. Hibátlan.

Elhamarkodottan reménykedtem, mert ebben a földi paradicsomban is akadt bőven sajnos mazsolázni való. Annak ellenére, hogy kilométerekre nincs másik település, piciny védett kis öblünk hemzsegett a szeméttől. Az öböl puha homokjában láncok és kötelek kígyóznak, a hatalmas sziklák között nejlonzacskók, strandpapucsok, és chipses zacskók virítanak.

Miközben az ember úszás közben a vízből csodálja a feje fölé magasodó sziklafalakban a barlanglakásokat, az Ytongból összeeszkábált csónakházak és befalazott barlangok ügyelnek rá, nehogy gondolatban elkalandozzunk (néha mintha visszafelé fejlődnénk építészetileg, szellemileg).

 Úszás közben is könnyű szemetet szedni, mert egész egyszerűen rád tapad a nejlon… Merülés közben csodás vízi világ tárul szemünk elé, sikerült közelebbről is megszemlélnünk polipot, remeterákot, miközben százféle hal úszkált körülöttünk. Ökölbe szorult kezem, amikor ilyen csodát látván kikandikál az aljzati homokból a konzervdoboz és a sörösüveg. A kivételesen szép és pici (mert ugye „a kicsi szép”) strand homokja dugig van eldobott csikkekkel és a nívósabb közönség (családos, nyugdíjas emberekről, uram bocsá’ értelmiségiekről beszélek) plusz 15 lépést már nem képes megtenni a tájba illesztett, guszta fa szelektív gyűjtőkig, helyette minden megy a kukába.Én nem tudtam megállni, gyűjtögettem kicsit a tengerből a nejlont, hogy Sziszifusz ne érezze magát egyedül.
Korábbi cikkünk az óceánokban kialakult Szemétszigetekről

Apartman szállodánk (150 szobás komplexum) nem kis hasznot húz ebből a természeti értékből, nem vitás. De arra sajnos nem jut figyelem, vagy hiányzik a hosszú távú gondolkodás, hogy bölcsen sáfárkodjanak vonzerejükkel. Mennyibe kerülne, ha 2 alkalmazott reggelente összeszedné a partra sodort szemetet, vagy néha kitakarítanák a kilátópontok korlátja mögötti szemetes részeket? Nem roppannának bele, gyanítom. De biztos nagy örömmel kapják majd kézhez levelemet, melyben emlékeztetem őket az „ökoturisztika” lényegére, ha már e címszó alatt kínálják programjaik nagy részét.

Felfedező útra indulva, elkezdtük bejárni szigetünket, s egy tuti füles kapcsán hamar eldöntöttük, a Sárkány-barlang (Coves del Drac) kihagyhatatlan programpont.

Sajnos ezt még pár százan így gondolták aznap, így egy kisebb falu népességének megfelelő embertömeg közepén vártuk a bebocsátást. A barlang amúgy egy csoda, alján egy 177 méter hosszú barlangi tó található, ami földalatti összeköttetésben van a tengerrel. 1896-ban Verne Gyula is járt itt, állítólag ez a hely ihlette „Utazás a Föld középpontja felé” regényének megírásában.
A barlangba lépve egyből kiszúrta szememet, hogy a cseppkövek nagy része le van törve. Minden össze van fogdosva és sok helyen vastagon áll a behordott por és kosz. Egy 15-20 perc alatt lesétáltunk a tóhoz, ahol egy koncertekre is alkalmas természetes csarnok fogadott minket. A következő 20 perc azzal telt, hogy 500-600 fős csoportunk (!!!) felveszi az ülő helyzetet. A –véleményem szerint- gyenge komolyzenei produkció után pedig elindulhattunk kifelé, miközben csodáltuk az áttetsző, kristálytiszta vizet. Egy részen feltűnt, hogy barnásak a sziklák. Azt hittük, forrás lesz ott és vastartalmú gázok, gőzök törnek a felszínre… Közelebb érve kiderült, hogy a turistáknak ez a szerencsét hozó, pénzbedobáló helyük (’lélektallér’) és hogy a pénzérméktől rozsdásak a sziklák…

De hogy ne mondjátok, hogy megint milyen kiállhatatlan öregember vagyok, álljon itt 1-2 kellemes tapasztalat Mallorca védelmére:

A nagy turistaáradat ellenére hamar feltűnt az egységes utcakép és a koncepcióba ágyazott tájépítészet. Nincsenek kirívó épületek, mindenki meg van elégedve a hagyományos módszerekkel, formákkal, az égetett cserepekkel. Ez az egységesség annak is köszönhető, hogy náluk nincs minden sarkon Tecsó, vagy halál-Osan gagyi bádogváros. Itt kérem piacok vannak, amik szemet gyönyörködtetőek. A videó magáért beszél:

Tehát menny, vagy pokol?
Nézőpont kérdése. A természeti környezet és a kultúra teljesen elvarázsolt, talán ezért is zaklatott fel ennyire az emberi ostobaság említett pillanatképei. Ezért elnézést kérek az útitársaimtól, de „elfutott a pulykaméreg”. :)


Ökoterroir: Klímanovellák

2011.10.12. 16:03

Megjelent az új Ökoterroir, hazafelé tessék újságárushoz menni, hogy magunkévá tehessük Hegyi Zoltán cikkét!

 

Magyar Nemzet - 2011. 09. 28. - Ökoterroir: Mancsok. A régebbi cikkek itt találhatók: http://mn.mno.hu/portal/mnkornyvedelem


Az Ebadóról laikusoknak

2011.10.04. 17:01

 Az Állatok Világnapja alkalmából gondoltam jöjjön valami állatos bejegyzés, lehetőleg olyan, amiből okulni is tudnak azok az emberek, akik nem követik a kutyás magazinokat, de szeretnének képbe kerülni.

Tehát a tények: Az éves díjat a tartás helye szerinti illetékes önkormányzat szabja majd ki, az összege 2000-3500 forint között lehet. Abban az esetben azonban, ha az állat ivartalanított vagy chipezve van, már csak 500-1000 forintot kell fizetni. Ha pedig chipje van és ivartalanított is, akkor nem kell ebadót fizetni. Továbbá akkor sem kell fizetni, ha menhelyről fogadtunk örökbe kutyust. Mentesülnek a speciális feladatot ellátó kutyák (mentő-, segítő-, honvédségi kutya). Mentességet kérni is lehet a díjfizetés alól, de maximum csak egy kutyára - egyedi elbírálás alapján.

A tervezetben szerepel a chipes állatok egységes országos adatbázisban való nyilvántartásának szükségessége, erre a célra a Petvetdata rendszerét jelölte ki, amelyet az állatorvosi kamara is használ. A menhelyek, fajtamentő szervezetek ma már egyre jobban odafigyelnek arra, hogy csak egyedi azonosítás után adjanak örökbe kutyát, és a törzskönyvezett ebeket is ma már chippel látják el tetoválás helyett. A chip azért szükséges, mert míg a biléta és nyakörv könnyen elveszhet-illetve levehetik a kutyáról, (gondoljunk itt most a kutyalopásokra, ugyanis sok gazdi azon a véleményen van, hogy az ő kutyája ugyan nem veszhet el, így nem tartja szükségesnek a kutyája chipelését, pedig nem fájdalmas ez a művelet és körülbelül 3000-4000 Ft a beültetés és a regisztrálás) addig a chip a bőr alatt marad. Sajnos gyakran vannak olyan kutyák is, akik chipelve vannak ugyan, de nincsenek regisztrálva a rendszerben, mert a gazdi sajnálja rá a pénzt...Ugyanis csak a chip beültetése a kötelező 2010. július elsejétől, a regisztráció sajnos nem.

fotó:sprinkspets.com

Ezek voltak a tények, most jöjjenek a saját gondolatok: ha évi 3000 Ft lesz az ebadó, akkor az nem lesz elég riasztó ahhoz, hogy ivartalaníttatni rohanjon mindenki, hisz az jóval drágább, szóval a felesleges szaporulat nem fog csökkenni egy jottányit se. A chip beültetése is többe kerül, tehát ez arra sem lesz motiváció. Inkább a magyar mentalitásra oly jellemző sunyulás fog előtérbe kerülni, egy menhely vezetője már elárulta, hogy a hír hallatára már megkeresték őt az utcájában lakó emberek, hogy könyvelje a kutyájukat, mint menhelyről származó eb...

Ellenben, ha ez az összeg egy 10-15 ezer környékű összeg lenne, az már elég ok lenne arra, hogy az eddig vacilláló gazdik elvigyék kedvencüket állatorvoshoz chipelni és ivartalaníttatni. Aki meg kidobná a kutyáját, mert nem tudná fizetni az ebadót, az amúgy is az utcára tenné, ha a kutyája megbetegedne, hisz egy kisebb betegség kezelése is felemészt egy ekkora összeget.

 

A cél lehetne az, hogy ezeket az embereket kiszűrjük és aki csak azért tart kutyát, hogy legyen, aki elriasztja a betörőket, de amikor gond lesz vele, kirakja azonnal az utcára, azok többé ne tartsanak, csakis azok, akik képesek a kutyákra társként nézni, rendesen etetni és tartani, úgy, ahogy a kutyák azt megérdemlik.

Igaz, hogy egyszerre rengeteg kutya kerülne altatásra emiatt, de csak egyszer kéne ezt kezelni és összeszorított szemekkel végigcsinálni, míg utána már Józsibácsi kétszer is meggondolná, hogy szerez-e kutyát a portájára a fél méteres lánc végére, akit nem ivartalanít és csinál évente 12 kiskutyát.

De így sajnos nem lesz belőle semmi, max pár tudatlan kilöki öreg kiszolgált ebét valamelyik gyepire (jobb esetben), vagy felakasztja a határban (rossz esetben), de érdemi változás nem fog történni ismét.

Egy pozitív gondolatom azért van ezzel kapcsolatban: végre felismerték a problémát és elkezdődött VALAMI!

A módosítás teljes szövege itt elolvasható.

A fotó a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány telephelyén készült - Ócsán. www.szentferenc.hu, a kutyus örökbefogadható: http://allatok.info/animal.php?a=10393166


Ökoterroir: Mancsok

2011.09.28. 11:17

 Megjelent az új Ökoterroir, „Klímanovellák” címen. A mai cikk a Verso Kiadó „Én a medvékkel vagyok” c. sorozatát népszerűsíti, ami a klímaváltozás eseményeit és tapasztalatait dolgozza fel! Igazi „kötelező olvasmány” lista a cikk…

Magyar Nemzet - 2011. 09. 21. - Ökoterroir: Mancsok. A régebbi cikkek itt találhatók: http://mn.mno.hu/portal/mnkornyvedelem
 


 Jó gyakorlatot figyelhetünk meg Brazíliában, ahol a világon a legtöbb alumínium italosdobozt visszagyűjtik és újrahasznosítják. 2005-ben sikerült elérniük a 96%-os visszagyűjtési arányt, ami kb. 9,4 millió italosdobozt jelent. A begyűjtés 50%-át az ipari begyűjtők végzik, a másik 50%-ot pedig boltok, iskolák, cégek és civil szervezetek teljesítik.

Fotó: www.sxc.hu

Brazíliában átlag feletti a hulladékhasznosítás mértéke, főleg a nagyvárosokban hatékony a gyűjtés, mint például Rio de Janeiroban. A meglepő azonban, hogy az önkormányzatok mindössze 6,4%-a rendelkezik begyűjtő rendszerrel. A gyűjtés nagy részét ugyanis a „lomizók” (spanyolul: catadores) végzik, akik az egyes hulladékfajták (alumínium, vas, papír, műanyag) értékesítéséből élik életüket. A lomizók tevékenységét Brazíliában az állam támogatja, rendes foglalkozásnak számít ez a tevékenység. Ezt a tendenciát érdemes összehasonlítani a magyarországi helyzettel, amikor is nálunk csökken a betétdíjas (visszaváltható) csomagolások aránya, az alumínium italosdobozoknak pedig csak közel 1/3-adát gyűjtjük szelektíven! Figyelembe kell venni azonban a hatalmas földrajzi és kulturális különbözőségeket a két ország között, ennek ellenére azért a jó példát érdemes átvenni. Értékes nyersanyagainkat nem szabad elpazarolni, még a hulladék is komoly értéket képvisel!

Fotó: http://newshopper.sulekha.com/brazil-recycling_photo_1488733.htm


Ökoterroir: Liliomkert

2011.09.21. 19:18

 Szerda. Magyar Nemzet. Ökoterroir. Újságárus. 

 

Magyar Nemzet - 2011. 09. 14. - Ökoterroir: Liliomkert. A régebbi cikkek itt találhatók: http://mn.mno.hu/portal/mnkornyvedelem


Ökoterroir: Yvonne a tehén

2011.09.14. 15:05

 Ma a híres káptalantóti piacról lehet olvasni, ami globalizmust meghazudtoló identitással képviseli a Tapolcai-medencét. „Tegyük hozzá, hogy szinte az utolsó pillanatban jött a megvilágosodás, amikor a falvakban nemhogy tehén vagy disznó, liba vagy kacsa, de még csirke is alig maradt a házak tájékán, általánossá vált a lelkeket is súlyosan deformáló nézet, mely szerint zöldséget, gyümölcsöt termeszteni sem érdemes, a szőlőt ki kell vágni, mert azért adnak pénzt, és falubusz szállítja be a falusiakat a jókedvű, hasznukat külföldre talicskázó multikkal sűrűn teleszórt Tapolcára, ahol sorban állnak az ehetetlen spanyol paradicsomért és a holland nejlonsertésért.”
De hogy lesz ebből „Liliomkert” termelői piac?
Megtudjátok a mai Nemzet 19. oldalán, addig is álljon itt a múlt heti sláger: Yvonne a tehén!

Magyar Nemzet - 2011. 09. 07. - Ökoterroir – Yvonne a tehén. A régebbi cikkek itt találhatók: http://mn.mno.hu/portal/mnkornyvedelem


süti beállítások módosítása