Egy forgatás a császárokkal

Jó pár évet eltöltve a környezetvédelmi kommunikáció területén, mindig is hiányoltam a fiataloknak és az „elérhetetlen”, passzív közönségnek szóló ötletes, vicces, laza üzeneteket. Megkíséreljük ezt most megtörni...

KAPA, PEPE és LACIKA boldogan álltak a varacsk ügye mellé, hogy rendhagyó módon hívjuk fel honfitársaink figyelmét a környezetvédelemre. Mint kiderült, ők is hasonló "kampányban” gondolkodtak, így hamar közös nevezőre jutottunk. Fantasztikus volt egy asztalhoz ülni a srácokkal és közösen kitalálni a történeteket. A nagymező utcai Mai Manó kávézó közönsége döbbenten figyelte, ahogyan Pepe néha élesben játszotta el ötletét az asztalok között. Rengeteget röhögtünk, talán maradt is a tarsolyban 1-2 ütős ötlet… 

Az akció napján felkerekedtünk, felvettük Kapát a Budagyöngyénél és elindultunk a tett színhelyére. Útközben néha belenéztem a visszapillantóba, mert nem akartam elhinni, hogy Mucsi Zoltán személyesen ott ül a hátsó ülésen... Pedig ott volt és csöndesen olvasgatta a napi híreket.

Forgatási helyszínnek az évek óta szemétdombokkal borított Tétényi-fennsíkot választottam, ami ráadásul Natura 2000-es besorolású természetvédelmi területnek is minősül. Miután csatlakozott Pepe és Lacika is, elindultunk felfelé a domboldalon. Mindenki öltönyben, nyakkendőben… Döbbenten álltam a kupacok helyén, nem akartam hinni a szememnek! Valakik az utolsó nylonzacskóig kitakarították a fennsíkot úgy, hogy még az illetékesek sem tudtak róla! Az érzés leírhatatlan… Nagyon égő volt. Kapa egyből rá is kontrázott:

„Hát ha nincs szemét, akkor forgatni se kell! Megoldódott a probléma!”

Ők jót mulattak, én pedig úgy éreztem elsüllyedek :)

Gyorsan intéztem 1-2 telefont és már ott is voltunk a határ úti kiserdőben, ahol „szerencsére” gyönyörű kupacok álltak nagy halmokban. Szépen kipakoltunk és kezdetét vette a munka. Mint kiderült, beljebb a kiserdő sűrűjében hontalanok tanyáznak, akik jöttek is érdeklődni a kiabálást, verekedést hallva: „Mit csinálnak maguk itt!?” Mint megtudtuk, a híres Sherwoodi erdő területére léptünk… Válaszunk, hogy a tévétől vagyunk nem riasztotta el őket, de a maradék pezsgőnkkel már elégedetten távoztak.

Hát így esett. A többit pedig holnaptól láthatjátok a videomegosztó oldalakon. A jelszó: Varacsk.
A forgatás fényképei hamarosan megtalálhatók lesznek itt a blogon, addig is egy kis ízelítő.

 

Köszönet a Nézőművészeti Nonprofit Kft. tagjainak!
Gyulay Eszter
Katona László
Mucsi Zoltán
Scherer Péter

S köszönet Thavid barátomnak a minőségi munkáért!

Nézd, kommentelj, rate-elj, terjeszd!


A bejegyzés trackback címe:

https://varacsk.blog.hu/api/trackback/id/tr901660359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SpeedFreak · http://speedfreak.blog.hu/ 2010.01.12. 14:42:46

Gratulálok G, ez remek kis kezdeményezés, ha kell valami segítség - anyagival sajnos most nem tudok beszállni - csak szóljatok!

A fazonok meg hatalmasak, ez kell a magyarnak, egy virtuális arcon köpés! :)

SpeedFreak · http://speedfreak.blog.hu/ 2010.01.12. 15:54:26

Jah, és hombre, ne felejtsétek el létrehozni a varacsk-közösséget, így gyorsabban épül a renomé! Amúgy jók lettek a videók, láttam a youtube-on a többit is. Mucsi hatalmas figura...

MrSzelektiv 2010.01.19. 12:09:31

Kösz a biztatást, örülök, hogy tetszik a boogie! Itt volt az ideje egy kicsit bekeményíteni! :)
Még egy kicsit hagyjuk felfutni a videókat, utána kiépítjük a varacsk-közösséget! Please join us!
süti beállítások módosítása