A magyarok nyilaitól (és az ostobaságtól) ments meg, Uram, minket! - jutott eszembe a felturbózott idézet, amikor megpillantottam azt a városi fősügért, aki FRANCIA Peugeot gépjárművében feszül rovás írásos Nagy-Magyarország matricával a csomagtartón...Nincs azzal baj, ha van…


A sima nylonzacskó már egyre több helyen cinkes, valahol már pár forintot („lélektallért”) is kell adni érte, de kétségkívül maradtak még végvárai a zacskóosztogató hadtesteknek. De itt a legújabb camouflage és gyógytapasz a fogyasztói társadalom számára! A…


 Március 22-én, kedden lesz a víz világnapja. Ebből az alkalomból összegyűjtöttünk néhány víztesztet, amely azt hivatott megkérdőjelezni, hogy vajon tényleg jobb- e, finomabb-e, egészségesebb-e az ásványvíz, mint a csapvíz, vagy csak a szokásos marketingfogás áldozatai…


 Régóta szeretném már kipróbálni a nagyböjtöt, s idén ennek is eljött az ideje! Eddig el sem tudtam képzelni, hogy 40 napig ne egyek húst, de az utóbbi időben egyre kevésbé kívánom, sőt, néha kifejezetten viszolygok tőle. Ez részben annak köszönhető, hogy már évek…


 Már volt pár Auchanos bejegyzésünk, melyek felháborgatták lelkivilágunk kicsiny tengerét, ám ez a mostani túltesz mindenen... Ugye arra buzdítottuk minden gondolkodásra képes embert, hogy mondjon le az olcsó parizerről a lápért cserébe, és együtt bojkottáljuk a…


Coffee to go to hell…

2010.08.27. 06:44

 Szeretem a kávét. Nagyon. Lelkiismeret furdalásom is van, mert tudom, hogy egy csésze kávé kb. 140 liter vízbe kerül. (forrás: waterfootprint.org)   De hiába, néha nem tudok ellenállni, főleg ha a pesti körúton grasszálok nagy ritkán. Mert nincs is…


 Műanyag szatyor: miből is van? Kőolajszármazékból, ami nem megújuló energiaforrásunk, tehát a mennyiségét szigorú keretek közé kéne szabni. Magyarországon 2010. január 1-én lépett hatályba egy új rendelet, mely szabályozza ezen zacskók mennyiségét. A rendelet…


Néha azt hiszem, hogy egy bizonyos pontnál tovább már nem lehet fokozni a pofátlanságot! ...hogy nem lehet még hülyébbnek nézni az embereket... S akkor mindig bebizonyítja valaki, hogy bizony DE!Most olvasom a Tudatos Vásárlók oldalán, hogy a madaras teszkó (azaz auchan), nem elég…


Lápszag terjeng Dunakeszin...

2010.04.08. 19:54

Csatlakozz Te is az Auchan bojkotthoz!   Biztos Te is hallottad már, hogy az Auchan dunakeszi áruházát épp egy értékes tőzegláp területén bővítené újabb kockaépülettel és méretes parkolóval. A beruházás súlyosan veszélyezteti az áruház melletti élőhelyet. Civil…


Gyúrunk, vaze!? Ámen!

2010.03.24. 21:16

Bristoli éveim egyik sokkoló élménye volt, amikor megláttam egy konditerem plakátjait a templom falán. A nyitott ablakon benéztem és hát látom, hogy a "gyülekezet" bizony keményen gyúr odabent. Nem hittem volna, hogy Angliában ezt meg lehet csinálni, az emberben még él…


süti beállítások módosítása