Kifolyik az arany az ujjaink között (2. rész)
2010.06.07. 18:59
Réges-régen az ország egyharmada lápos, vizes élőhely volt, amit megfigyelhettünk az előző rész pocsolyatérképén is. Ezt mi alakítottuk át saját elképzeléseink szerint az utóbbi pár száz évben, nélkülözve minden hosszú távú gondolkodást. Ilyenkor azonban jól látszik, hogy azért kicsit túllőttünk a célon, elsőfokon sikeresnek ítélt beavatkozásaink másod-, harmadfokon bizony kudarcnak minősülnek. "Majd az idő megméri!" - mondaná nagy tanítónk. Hát most megmérte...
Kezdetben sikeres, majd később kudarcként megélt fejlesztéseink közül most legaktuálisabb a Tisza szabályozása, melyet Széchenyi az 1830-as nagy árvíz után szorgalmazott, s Vásárhelyi tervei alapján meg is épült többek között 4000 km gát. Úgyhogy a lápi ember fogta magát a bölcsességével együtt (mert ő anno ügyesen alkalmazkodott a környezetéhez: pákászat, méhészet, kosárfonás, ...) és beköltözött a panel 6. emeletre chipset zabálni és tv-t nézni...
A középszakaszi jelleggel meanderező Tisza így meg lett fosztva több száz kanyarulatától, begyorsítva ezzel a lefolyás folyamatát. Az általa érkező szerves anyagok így kevésbé rakódnak le, ráadásul az öntözés mindennapi feltétele lett a növénytermesztésnek... S a problémaspirál folytatódik, hogy csak a megváltozott növény- és állatvilágot, vagy a Kiskunság elsivatagodását említsem.
(Itt volna érdemes foglalkozni a Kis-Balaton történetével is, ami talán az emberi hülyeség Arany Penge díjas reklámja lehetne...)
További ínyencség, hogy pl. a Ráckevei Dunaágban soha nem látott alacsony vízszint uralkodik, miközben az ország varacskol... Szigetszentmártoni cimborám avatott be (dunai gyerek), hogy azért nem lehet ezt az ágat elárasztani, mert félő, hogy a Kvassay zsilipet kinyitni igen, de elzárni már nem lehetne, mert szétfeszítené a víznyomás: ennél a pontnál majdnem hátast dobtam a csónakból... Utánaolvasva kicsit megnyugodtam, mert most van beadás alatt a 35 milliárdos RSD-projekt, melynek egy része pont ennek a zsilipnek a felújítása.
(Kaptunk egy levelet, miszerint tévedtünk, úgyhogy ezt gyorsan megosztom veletek: "Néhány tévedés korrekciója: -Az RSD projekt keretében - Tasson - a zsiliptől független vízleeresztő műtárgy épül. Kétirányú turbinái vagy áramot termelnek, vagy a vizet emelik át az időnként magasabb Dunába. Biztosítva ezzel minden helyzetben a víz kieresztésének lehetőségét.
A Kvassay zsilip és turbina rendszerhez -állításoddal ellentétben - hozzá sem nyúlnak.- Cikked írásának pillanatában az RSD vize azért alacsony, hogy a hozzá tartozó cirka 1700km2 vízgyűjtő területéről a esőzés okozta belvizet, az árapasztó csatornákon keresztül, gravitációs úton be tudja fogadni.
Lásd bővebben az RSD projekt leírását, illetve az RSD funkcióját és üzemeltetési leírását a KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG honlapján.")
Summázva gondolataimat tehát, olyan települési- és ellátó struktúrákat építettünk ki (strukturális fogság), amelyek a víz levonulásakor recsegnek-ropognak… Ilyenkor széttárt karral állunk, hogy milyen könyörtelen a természet… Pedig csak olvasni kellett volna a jelekből és bölcsen cselekedni. Természeti katasztrófa? Szerintem inkább emberi dicső cselekedetek (pl. nemzeti nagyjaink folyószabályozásának) katasztrofális kimenetele! A rövid távú gondolkodás eredménye.
Félre értés ne essék, minden részvétem az idei árvízkárosultakat illeti, megdöbbentő képeket látni élőben és tévében egyaránt. S minden elismerésem azoknak, akik mennek segíteni...
Szerző: MrSzelektiv | 5 komment
Címkék: magyarország szemétség környezetvédelem árvíz fokgazdálkodás figyelemfelkeltés szemlélet belvíz varacsk tudatos szemlélet környezeti válság látásmódváltás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
okopiacter 2010.06.07. 23:45:32
Tény, hogy ennyire magasnak még nem láttam a vizet! Az elmúlt 8 évben láttam már párszor megáradni a Dunát Vácnál, de ma reggel döbbenetes kép fogadott. Ahol tegnap délután még sétáltak az emberek, most egy felnőtt férfit ellepett volna a víz! Félelmetes volt látni a hatalmas víztömeget ilyen közel a saját életünkhöz... A kerékpárút már a magasabb részeken is tegnap eltűnt, combközépig ért a víz egy felnőtt, magas férfinak. Mára már vagy 1 méterrel magasabb volt víz! A zsákokon és a gáton több helyen átfolyt a víz. Ahol az A2-es beér a városba, ott folyamatosan szivattyúztak...
Ma reggel már a Földvári térnél is gépek zajára ébredtem, ami csak 1 km-re van kb. a lezárt útszakasztól, és csak ront a helyzeten, hogy a közeli patak vize is majdnem kilépett. Még fél méter egy egész lakótelep vízben áll! Szinte az egész városban leállt az autó közlekedés, mindenki bringázott vagy gyalogolt a magasabb részeken is. Megdermedt az egész város... Soha nem láttam még ilyennek! Mélyen átéreztem azoknak a sorsát, akiknek most víz alatt van a háza. Félelmetes a tudat, hogy nem sok választ el attól, hogy vízben ébredj! Aki a folyóparton lakik, annak részvétem...
cC 2010.06.07. 23:55:50
most hallottam egy sztorit a sárospataki ismerősöm mesélte, hogy ők egy volt szemétteleppel szemben laknak, a szeméttelep végében egy látszólag kiszáradt patakocska volt. mi történt? jött egy építési vállalkozó, feltöltötte a patak medrét, ráépítkeztek a területre. felhúztak egy csomó szépséges faházat (remélem jól emlékszem, h fa), amelyeket el is adtak és most persze víz alatt állnak, ugyanis az eltömött patak most megáradt...
én személy szerint örülök, hogy a természet mostanában egyre kevésbé "hagyja magát" leigázni, csak az a baj, hogy olyan emberek szívnak ebből kifolyólag, akiknek nem kéne. és nem azok, akik kiérdemelnék...
okopiacter 2010.06.09. 00:08:33
És talán idővel újra megtanuljuk majd tiszteletben tartani a fizika és a természet törvényeit. Régóta tanulmányozom az ősi kínai feng shuit, és ebből a szempontból nagyon bölcs tanításai vannak! Tudtak valamit, amit mára elfelejtettünk. Igaz, jóval kevesebb ember volt, volt hely jó helyre építkezni. És titkos tanok voltak, tehát régen se mindenki jutott hozzá. Ma, amikor ez már szabadon elérhető, felfedett tudás, tanulnunk kéne belőle, mert a természet törvényeit követi! Amikor a tudás közkinccsé válik, azt jelzi, megérett az idő arra, hogy az emberiség megkapja! Ha tanítvány készen áll, megjelenik a mester! Ugyanez fordítva is igaz: ha megjelenik a mesteri tudás, itt az idő, hogy használjuk! Jel, hogy tanulnunk kell belőle. A természeti csapások is azt jelzik, hogy tanulnunk kell!
battery 2010.06.10. 11:10:03
2.- Vizet egyébként nem a zsilipen engedik be, hanem a turbinaaknákon keresztül.
3.- A zsilipben ilyenkor félvizet tartanak. megosztva a 6 méternyi szintkülönbséget 3-3méterre.
4.- Jelenleg az RSD vízszintje azért alacsony, hogy az elmúlt hetek esőzései okozta belvizet a cca 1700km2 vízgyűjtő területéről gravitációs úton, (Dömsödnél és Tasson) az árapasztó csatornákon keresztül be tudja fogadni.
5.- szigetszentmártoni cimborád tájékozatlan - mondhatni batyu.
Utolsó kommentek