2010-ben újabb kihívásokkal kellett szembenéznünk, újra megerősítést nyert a fenntartható fejlődés szükségessége. Ideje tényleg elgondolkodnunk, tudatosítani magunkban, hogy mi vagyunk az a generáció, akikhez elérnek a fenntarthatatlan fogyasztói életmódnak a következményei.

Ami elindította a gondolatmenetet, hogy papírra vetődjenek a kusza gondolatok, az történetesen az volt, amikor munkába menet ismét megpillantottam a már-már túlzó gyakorisággal váltakozó divatplakátot. Megint egy újabb Hennes&Mauritz (H&M) plakát, egy újabb kollekcióval, egy újabb ruhadarabbal. Egyszer csak elfogott egy érzés, amely egész napra hatalmába kerített: Miért van az, hogy a divat, a divattervezők, a gyártók mondják meg, hogy mit kell felvennünk?

Én szeretem a divatot. Szeretem a hétköznapi földhözragadtságon túlmutató holmikat is. Mindenki szereti. Nincs ezen mit szépíteni: ez az igazság. Ha nem a H&M-be megy, akkor máshova, de ott is csak azt lehet látni, hogy állandóan változik az áru. De nincs új a nap alatt, hisz’ minden nagy márka ruhakollekciója – tisztelet a kivételnek – médincsájna! Érdekes nem? Tudjátok követni?

„Ezek a fast fashion cégek, úgy mint a H&M, Zara a trendek gyorsváltozását kihasználva, 2-4 hetente frissítik árukészletüket, folyamatos látogatási és fogyasztási kényszert idézve elő ezzel a vásárlókban.„

Forrás: RekláMérték, Kommunikációs Szaklap VIII.évf. 41. szám.

Ez az egész „csak” egy divatmarketing. Arról szól, hogy ott teremtünk szükségletet, ahol valójában nincs is. A divat egy olyan iparág, amely vágyakat épp annyira gyárt, mint ruhákat.

Mi magunk tudjuk a legjobban, hogy mire van szükségünk. Nem arra, amit a kirakat mutat. Nem arra, amit a társadalom elvár. Nem szabad hagyni, hogy a média sugallja földöntúli igényeinket! Maradjunk csak meg a szükségletek szintjén, hisz ott rejtezik az igazi boldogság és megelégedettség. Csakis mi magunk változtathatunk ezen!

Különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy (még mindig/vagy végre) legyünk tudatosak! Tényleg csak azt vegyük meg, amire szükségünk van, vagy amire a másiknak szüksége lehet, örömét lelheti benne. Vagy használjuk az egyik előző cikkben szereplő ajándékutalványt, ami az ajándéktárgyak nyomasztó döntésképtelenségéből vezet a szép, emberi gesztusok örömteli világába. Ha valaki pedig nem tudja megvenni a plakáton szereplő holmikat, ne érezze magát kevesebbnek. Nyugodtan nemet mondhatunk a ránk zúduló tömegcikkeknek, vásárlásra, fogyasztásra csábító reklámoknak. Varázsoljuk mi magunk a ruhatárunkat és nézzük meg honnan is érkeznek a számunkra kínált termékek! A zöld civilek persze ebben a témában is hihetetlen egyszerű, de mégis korszakalkotó ötletekkel állnak elő! Legyen az „freeshop”, „rögtönző varroda”, vagy éppen „csere-bere börze”!

Legyen személyes a stílusunk, amely nem hajladozik a divatirányzatok széljárásától függően. A szépérzék nem pénzfüggő, sőt, az igazán értékes, egyedi darabokhoz nem pénz, hanem kézügyesség kell! Anyáink, nagyanyáink még főzés közben is kötöttek, nem is akármilyen pulóvereket és sapkákat! Manapság ez már nem divat, de pár év és biztos vagyok benne, hogy nagyon „trendi” lesz. Vagy a szükség okán, vagy mert felismertük helyzetünket és változtattunk! Rajtunk múlik, melyik forgatókönyvet használjuk.

Akik pedig megvásárolják a tömegcikkeket, nekik üzenem, hogy az ízlés fejben dől el, s jó lenne, ha az önmegvalósítást nem a pénztárcájukon és a divaton keresztül próbálnák elérni.

Mindenkinek lehetősége van fejleszteni személyes képességeit. Hajrá!

Írta:CsR (a blog vendégszerzője)

Fotók forrásai: nymag.com és emarketingassociation.ning.com

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.