Aki már hallott a fenntarthatóságról, az biztos hallott a piciny Gömörszőlősről is.

Hosszú távon gondolkodni és rendszerszemléletben, a tájat, embert, kultúrát integrálva gazdálkodni nem könnyű. De a kísérlet nemes és emberi. És nem utolsó sorban őszinte. Az urbánus élet rohanása után kész felüdülés ellátogatni ide a Putnoki dombok közé, ahol a természet körbeölel szépségével és nyugalmával.

  Szerencsémre immáron több alkalommal megfordultam a faluban, részt vettem Gyulai Iván "fenntartható kurzusán", szakdolgozatot írtam, az organikus kertben dolgoztam, szilvafákat ültettem. Ismerve a falu nehéz helyzetét, boldogan megyek segíteni egyes munkákban. A múltkor egy réges-régi csőszházat kellett kibontani a természet szorításából. Mindezt pár kilométerre a falutól, egy eldugott völgy gyümölcsösében. 1948 szerepelt a faoszlopon, magyar címerrel... Megérintett a kis faragvány és elábrándoztam a házikó történetéről: ha ez kis vityilló mesélni tudna! Újraépítése után, tavasszal visszakerül eredeti helyére és Remetelak-ként, szálláshelyként fog majd üzemelni. Innen (ahol nincs fényszennyezés), csodálatos a csillagos ég, nem beszélve arról, hogy kilométerekre sehol senki.

Ilyen és ehhez hasonló szép dolgok történnek Gömörben, ahová most egy kis Kaláka-tábort szervezünk. Aki érdeklődik a fenntarthatóság iránt, vagy ki szeretné próbálni a falusi életkörülményeket, jelentkezzen bátran és legyen része kicsiny, lelkes csapatunknak.

Ha jelentkezel, küldöm a részletes programot! Vagy csatlakozz facebookon, a Gömörszőlősi csoporthoz!

Az értékteremtés szerintem valahol itt kezdődik...


A bejegyzés trackback címe:

https://varacsk.blog.hu/api/trackback/id/tr411700106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mexvel · http://interport.hu/ 2011.01.30. 22:06:59

Nagyon jó, köszi! Nagyon jók a képek is. Grat
------------------------------------------
www.wellness-hotelek.info
süti beállítások módosítása